Nagyon gyakran kapok levelet férfiaktól/ nőktől, amikor már úgy érzik kifogytak az ötletekből és nem tudnak kezelni egy párkapcsolati helyzetet.
A minap írt nekem Dávid (akinek természetesen nem ez az igazi neve), s tűpontosan megfogalmazott egy nagyon tipikus jelenséget, ami sokakat érint, így úgy gondoltam érdemes részletes választ adnom.
"Kedves Barbara! Téged olvasó férfiként engem őszintén érdekelne és sajnos érint is, hogy egy késői útkereső, introvertált és bizonytalan 38 éves nő, aki családot alapított, és 2, 8 év alatti gyermeket nevel egy több mint 8 éves kapcsolatban miért dönt úgy egyik pillanatról a másikra, hogy felrúg mindent, elköltözik és mindennemű frusztrációját a partnerén, illetve annak a kapcsolatból történő "kiiktatásával" oldja meg? Nem néz szembe a problémájával, nem beszél róla, nem cselekszik és nem őszinte. Hogyan lehet egy ilyen helyzetet megoldani, vagy ha nem lehet hogyan "élheti" túl ezt egy még mindig szerető férj? Köszönöm ha a Facebook-on akár posztban válaszolsz akár más férfitársak okulására, Dávid" |
Sok párkapcsolatra jellemző, hogy a felek évekig úgy élnek hatalmas "boldogságban", hogy közben önmagukat háttérbe szorítják és a közjó érdekében igyekeznek alkalmazkodni a párjukhoz.
Nem nyilvánítják ki az igényeiket, ráhagynak a másikra őket egyébként zavaró dolgokat, nem fejezik ki a hiányérzetüket, kiszolgálják a másikat. Tehát igyekeznek elkerülni a konfliktusokat, egyet-nem-értési helyzeteket. Ennek az önfeladásnak az oka: szeretnék egyben és boldogságban tartani a családot.
Sajnos ez a stratégia nem működik. Ha túlzó mértékben van jelen a kapcsolatban a folyamatos odaadás, előbb utóbb úgy fogjuk érezni, hogy igazi személyiségünk elvész a kapcsolatban.
Amikor gyermekünk születik: nő a kapcsolatban a tét, hiszen mindenáron szeretnénk a harmonikus családi életünket megőrizni. Ha túl sokáig élünk úgy, hogy e cél égisze alatt önmagunkról mindig lemondunk, idővel egyre kevésbé fogjuk jól érezni magunkat a bőrünkben.
Az igényeinkről való önkéntes lemondás először kedvetlenné és motiválatlanná tehet, majd haragig fokozódhat úgy, hogy mindeközben a másik fél ebből mit sem ért, csak a hirtelen változásra kapja föl a fejét.
Az önfeladás nem csak a nőket érinti, számos olyan példát láttam ügyfeleim körében, amikor a férfi "borított", mert egyszer csak elege lett belőle, hogy mindent alárendel a családnak és ő férfiként már elveszik a "képletből".
Robban a bomba
Aki tartósan elnyomja önmagát, előbb-utóbb kutatni kezdi az okokat, s így hamar eljut oda, mennyi mindenről mondott le a másik és a család kedvéért. És ez a felismerés erős indulatokat vált ki.
Amilyen mértékben szélsőségesen rendelődött önkéntesen alá az egyik fél a másiknak (a levélből úgy tűnik: a feleség), olyan mértékben fog szélsőségesen reagálni, és elindulni az "önfelszabadítás" útján.
Önmaga keresésének tipikus megnyilvánulási formái lehetnek az új elfoglaltságok, hobbik, barátok, a kimaradt programok és élmények visszaépítése az életbe és sajnos a kapcsolatból való mielőbbi kilépés sürgető vágya is.
Megoldási lehetőségek
A megoldás kulcsa az önismeret mélyítése.
Képes vagyok-e meglátni, hogy az elnyomásom én hagytam, én engedtem, én egyeztem bele? Én nem kommunikáltam az igényeim, én soroltam magam az utolsó helyre, s nem a párom akarta hogy így legyen! Képes vagyok e ránézni, hogy a kialakult helyzetért én is felelős vagyok?
Felismerni: önmagunknak lenni a párkapcsolatban nem lehetőség, hanem KÖTELEZŐ! A házasságban mindkét félnek jól kell magát éreznie, nem szólhat csak az egyikünkről.
Ez nem azt jelenti, hogy ne figyeljünk a párunkra, legyünk énközpontúak. Egy érzékeny egyensúlyi állapot kialakításáról és fenntartásáról van szó, amibe egyaránt belefér az, hogy kevésbé húsbavágó kérdéseknél lemondunk dolgokról és alkalmazkodunk KÖLCSÖNÖSEN, de semmiképpen sem tartósan és mindenben. Tudnunk kell mik az énhatáraink, igényeink, mik töltenek minket, s ugyanezt tudnia kell rólunk a párunknak is.
Ez természetesen nem egy könnyen kivitelezhető feladat, hiszen egyszerre kell önmagunkra figyelnünk és a párkapcsolat, család érdekeire is. Döntéseink során mindkettőnk szempontjából jó megoldásoknak kell születnie.
Ha érintettek vagyunk a kérdésben az első fontos lépés: a szembenézés.
Menthető még a kapcsolat?
Természetesen, igen. Ha a kedvesünk már nagyon megharagudott ránk és hevesen próbál eltávolodni tőlünk, sokat tud segíteni, ha nem akarjuk visszakényszeríteni a kapcsolatba. Ilyenkor a legfontosabb hogy legyünk nyitottak meghallgatni őt, és kifejezzük: szeretnénk érteni amin keresztül ment.
Sokat tud segíteni ilyenkor egy párkapcsolati szakértő, aki pontról pontra segít megérteni, hogy hogyan jutottunk el az adott pontra és miképpen lehet úgy újrakeretezni a kapcsolatot, hogy mindkét fél önmaga lehessen benne.
