100 NŐ MEGOLDJA! – KORONA VÍRUS STRATÉGIA
#JOBBLÉPNIMINTMEGIJEDNI

becca-tapert-u5e1kqw6e3m-unsplash.jpg

 

A Goodwill Project csoportban 21 napos CSELEKVÉS- FÓKUSZÚ kihívás indult március 16.-án. A kihívás célja, hogy a résztvevők mentális ellenállóképességét megizmosítsuk egy hatékony válság-stratégia kialakításával.

A kihívás részeként összegyűjtöttük, hogy mitől lehet félni a jelenlegi helyzetben, mit látunk problémának és azt is, mit tudunk ellene tenni?

Azt gondolom mindannyiunk számára igen hasznos stratégia született, amit ezúton meg is osztok veletek, hiszen most az összefogásnak, egymás segítésének van itt az ideje!

 m-t-elgassier-cugryvzio_m-unsplash.jpg

A jelen FŐ FÉLELMEI

 

  1. Félek a fertőzéstől (szeretteim megfertőződésétől).
  2. Félek, hogy elszakítanak a gyermekemtől, ha az egyikünk beteg lesz
  3. Félek a bevételkieséstől
  4. Félek, hogy elvesztem a munkám.
  5. Félek, hogy felélem a tartalékaimat.
  6. Félek a gazdasági válságtól.
  7. Félek, hogy az emberek elidegenednek egymástól.
  8. Félek, hogy nem fogom megélni az együttlevés örömét a stressz és a jövőtől való félelem miatt.
  9. Félek, a bizonytalanságtól.
  10. Félek a bezártságtól.
  11. Félek, hogy nem tudom megoldani a homeoffice-t.
  12. Félek, hogy ha szülésre kerül a sor milyenek lesznek a kórházi körülmények.
  13. Félek, hogy a karantén alatt külön kell lennünk a férjemmel és magányos leszek.

 

A FŐ FÉLELMEK 4 NAGYOBB CSOPORTBA RENDEZHETŐK

 

  1. ANYAGI PROBLÉMÁK

  2. FERTŐZÉSSEL KAPCSOLATOS PROBLÉMÁK

  3. KARANTÉNNAL KAPCSOLATOS PROBLÉMÁK

  4. BIZONYTALANSÁGGAL KAPCSOLATOS PROBLÉMÁK

 

austrian-national-library-6qyldhvibxw-unsplash.jpg

100 TUDATOS NŐ MEGOLDÁSA A PROBLÉMÁKRA

 

ANYAGI PROBLÉMÁK KEZELÉSE:

  1. Érkező bevételek átnézése.
  2. Kiadások megtervezése és átcsoportosítása és ahol lehet csökkentése
  3. Csak a legszükségesebb cikkek megvétele.
  4. Online tanulni, olyat, amivel később tudok otthonról is dolgozni.
  5. Alternatív bevételi lehetőségek keresése online.
  6. Utánanézek a könnyítési lehetőségeknek (táppénz, hitelek eltolása, állami kompenzációk, akciótervek)
  7. Online shopping stop.
  8. A magánóráimat megtartom, de online.
  9. Nézzük át, hogy ha visszaáll a rend, mit lehet még pénzzé tenni.
  10. Ötletelés a kilábalás utáni szakaszra, innen szép nyerni jeligével
  11. Tudatos vásárlás minden területen.
  12. Az étrend átgondolása, hogy egészséges, de költséghatékony legyen.
  13. Megírtam előre egy 3 hetes menü sort, és csak is kizárólag azt vásárolom be, amire feltétlen szükség lesz ebben az intervallumban.
  14. Prioritások meghatározása, pl. nyaralásra, keresztelőre félretett tartalékok átcsoportosítása.
  15. Listaírás, tervezés
  16. Házi kenyérsütés
  17. Fagyasztás
  18. Mikrozöld ültetés
  19. Újrahasznosítás – főzni a maradékokból.
  20. A vállalkozást próbálom előtérbe helyezni, mint plusz bevételi forrás, így a férjem oldaláról jelentkező kiesést pótolhatja.

 

FERTŐZÉSSEL KAPCSOLATOS PROBLÉMÁK KEZELÉSE:

 

  1. Betartjuk az előírásokat, fertőtlenítünk, kezet mosunk, itthon maradunk, maszkot használunk.
  2. Találkozások, kapcsolatok minimalizálása pl egy fő megy boltba ha muszáj, aki dolgozik az jobban odafigyel a higiénia betartására.
  3. Csak telefonon és skype-on tartom a rizikócsoporttal a kapcsolatot.
  4. Én megyek vásárolni a rizikócsoportba tartozó szerettek helyett.
  5. A szüleimnek segítek kiigazodni az online rendelésekben.
  6. Immunerősítési stratégia kialakítása: Vitaminok szedése (Halolaj, Magnézium, Béres csepp, C, D vitamin, cink), sok zöldség gyümölcs fogyasztása.
  7. Rendszeres sport itthon (torna, jóga)
  8. Nagyszülőkhöz nem megyünk be. Kapun keresztül adjuk/vesszük át a dolgokat.
  9. Idősebbeket megtanítani video-chatelni.
  10. Stressztűrő képesség, mentális ellenállóképesség fejlesztése
  11. A déli órákban a D-vitaminban gazdag napsütésben fürdőzés a családdal a kertben.
  12. Folyamatos szellőztetés, napfény beengedés a lakásba, séta sötétedés után, vagy erdőben pár naponta.
  13. Sok éneklés.
  14. Tiszta, rendszerezett és rendezett otthon.

 

KARANTÉNNAL KAPCSOLATOS PROBLÉMÁK KEZELÉSE:

 

  1. Meditáció, mantrázás
  2. Önfejlesztés, tanulás
  3. Futás, torna, insanity, köredzés - családot bevonva.
  4. Online jóga, nyújtás
  5. Videóhívás azokkal, akiket szeretünk, de nem találkozhatunk.
  6. Rendszeres énidő megoldása a párommal felváltva.
  7. Önfegyelem: Uralom a "káoszt", beosztom az energiáimat.
  8. Türelem, szeretet párommal egymás felé.
  9. A zene! A tánc! Megalapozza a hangulatot, segít lendületben maradni.
  10. Rendszeres beszélgetés a barátokkal, telefonon.
  11. Gyerek részére új feladatokat, jàtékokat keresni az interneten, hogy ne unatkozzon/unatkozzunk.
  12. Takarítás, rendszerezés, szelektálás, halogatott feladatok elvégzése.
  13. Amire eddig nem jutott idő: elolvasni a még el nem olvasott könyveket.
  14. Erősíteni a lelki, mentális ellenálló-képességet is pl. a #jobblépnimintmegijedni kihívást elvégezni.
  15. Filmet nézni, ami kikapcsol és eltereli a figyelmet.
  16. Játszani a gyerekekkel, megélni az együtt töltött pillanatokat.
  17. A jóra fókuszálni.
  18. Napirend kialakítása, rutin megtartása.
  19. Online sportórák beiktatása, erősítés a kertben kreatívan, ugrálóban tombolás a gyerekekkel, mert az feszültségoldásnak sem rossz
  20. Kreatív játékok tervezése a gyerekeknek naponta (aszfaltrajzolás, sportfeladatok a kertben, festés, rajzolás, gyurma...).
  21. Családi grillezés a kertben, piknik hangulat
  22. Kandalló tv
  23. Meditációs zene, nálunk most koshi harang
  24. Naplóírás
  25. Fotózás a napi örömeinkről
  26. Esti kislabda vagy zoknilabda csata a férjemmel, kisfiammal
  27. Párkapcsolat építés: Egymás megnyugtatása a férjemmel, Sok ölelés munka után, Szerelmes üzenetek nap közben
  28. Ima
  29. Vizualizáció
  30. Éneklés
  31. Lányregény olvasás

 

VÁLTOZÁSOK, BIZONYTALANSÁG, PÁNIK KEZELÉSE:

 

  1. Egy időre a facebookot hanyagolom, csak ezzel a csoporttal foglalkozom.
  2. Kizárom a pánikkeltő híreket, s arra koncentrálok, amire hatással tudok lenni.
  3. Citromfű teát és erdő csendje teát kortyolgatok napszak-függően.
  4. A változás szükségszerűségnek elfogadása.
  5. Csak inspiráló, motiváló és hasznos tartalmakat olvasok.
  6. Igyekszem az ismerőseimet is megkérni rá, hogy ne küldözgessenek mindenféle cikket, híreket és ha beszélünk is ne csak erről beszéljünk, ne ijesszük meg a másikat.
  7. Beszélgetni online térben barátokkal, ismerősökkel és kibeszélni, ami bennünk van.
  8. Jelenre koncentrálni, abból kihozni a legjobbat.
  9. Csak hiteles hír olvasása, de azt is minimálisra csökkentve, hogy ne ez töltse ki a napot.
  10. Családtagokkal, barátokkal telefonos beszélgetés, hogy a megfelelő ingerek érjenek.
  11. Előremutató, hasznos információk olvasása, átgondolni én mit kapok a mostani energiákból, miért válik hasznomra, figyelem az érzéseimet, gondolataimat, a pozitívakra koncentrálok, mert hiszem, hogy okkal történik az, ami.
  12. Kellemetlen ez a helyzet, de már szükségszerű volt a változás. A Föld igényli már rég a megtisztulást. Kínában a karantén első hete után eltűnt a szmog 90%a. - Próbálom ebből a nézőpontból kiértékelni a helyzetet.
  13. Közös kávé vagy ebéd a családdal/barátokkal skype segítségével
  14. A jelenlegi helyzet változást hoz, ugyanúgy bent vagyok a lakásban, de mindenki más is, így most azt érzem, egy közösséghez tartozom (átkeretezés).
  15. Humor minden mennyiségben (nem bagatellizálás, nem elviccelés).
  16. Fókusz a szűk kis családomon és a nekik való segítségen, támogatáson.

 

Összegezve: 13-féle problémát fogalmaztunk meg és MINDEGYIKRE találtunk többféle megoldást is. A feladat eredményeképpen fontos felismeréseink születtek:

  1. A FÉLELEM EREJÉT VESZTI, HA NEVÉN NEVEZZÜK ÉS ELFOGADJUK LÉTEZÉSÉT
  2. A MEGOLDÁS MEGSZÜLETÉSÉNEK FELTÉTELE AZ 1. PONT MEGVALÓSULÁSA.
  3. EGYÜTT MINDENRE TALÁLUNK MEGOLDÁST: EGYSÉGBEN AZ ERŐ!
  4. A MEGOLDÁSOKBAN GONDOLKODÁS MENTÁLISAN GOLYÓÁLLÓVÁ TESZ

Töltsd le itt, pdf formátumban: https://goodwillbarbara.hu/wp-content/uploads/2020/03/jobbl%C3%A9pnimintmegijedni.pdf

süti beállítások módosítása