"Padlógázzal, benzin nélkül" - élet, önbizalom nélkül

veeterzy-n3hij_aqzse-unsplash.jpg

 

Amikor valaki nem látja tisztán önmagát, akkor sajnos nem a valóság moziját nézi

 

Önmagáról és a körülötte levőkről olyan dolgokat feltételez, amik nem tükrözik a tényeket.

Előfordulhat, hogy valaki azt érzi: pl. hogy mindenki őt figyeli, őt bírálja, a bukását akarja látni, vagy egyenesen azt: őt nem szereti senki. Emiatt állandó hiányérzettel küzd, és azt hiszi erről a környezetében lévő emberek tehetnek.

Gyakran ezek az emberek nem gondolják, hogy mennyi lehetőség van bennük, és megelégednek például egy számukra középszerű élettel, pedig titkon sokkal többre vágynának.

Nem szívesen kockáztatnak, nem kezdek új dolgokba, akkor sem, ha tudják, hogy amúgy jó buli lenne. Rettegnek a kudarctól.

 

Anyaként tudom, hogy a sérült önbizalom akkor a legnagyobb teher, amikor GYES-en vagyunk

 

Ebben az időszakban ugyanis NAGYON KEVÉS VISSZAJELZÉST kapunk arra nézvést, hogy jól csináljuk a dolgunkat. Emiatt akinek egyébként is hajlama van önmagát leértékelni, sajnos még inkább elmélyülhet benne az elégedetlenség.

Mikor a napjaid egyedüli mérhető eredménye kb. hogy a házban rend van és főztél, mostál e, akkor hatalmas erő és gigastabil önbizalom kell a lelki béke megőrzéséhez.

És a belső elégedetlenség ilyenkor általában a férjek ellen fordul, mert "nem segít", mert ő "találkozik felnőtt emberekkel", "dolgozhat", "fizut kap", "dícsérik, elismerik", "élményekhez juthat" és megkapja azt az életében, amitől érzi hogy hasznos és értékes.

Nem mindig ismerjük fel, hogy valójában ilyenkor nem a társunkban van a hiba, hanem önmagunkkal vagyunk elégedetlenek.

maria-lupan-a_1ybvamtqg-unsplash.jpg

Aki felismeri, hogy az önbizalma fejlesztésre szorul, félig már nyert

 

Az önbizalomhiány engem is érintett, nem is kicsit. Hosszú éveken át elégedetlen voltam önmagammal külső és belső tekintetében egyaránt.

Egy másik ember szemébe sem tudtam zavarba-jövés nélkül belenézni, mert folyamatosan azon járt az eszem, hogy átlát rajtam egy perc alatt, és kiderül számára, hogy én nem olyan értékes, szerethető egyén vagyok, mint hiszi...

Tiszta agybaj volt. Ugyanezért utáltam ha fotóznak, mert viszontlátva a képeket elborzasztottak a megörökített hiányosságaim.

Ha volt egy célom, nem nyílegyenesen haladtam felé, hanem meg megálltam, totojáztam, léptem egy tétovát előre, aztán jött egy akadály, és feladtam. Nem bíztam magamban, hogy sikerülhet.

 

Természetesen nem úgy születünk, hogy bizonytalanok vagyunk a képességeinkben

 

menet közben válunk azzá.

Mikor kicsi voltam állandóan szuperhősöst játszottam. Felvettem a nadrágomra egy fürdőruha alsót és a felsőmre egy rózsaszín áttetsző esőkabátot, valamint apukám rayban napszemcsijét, és naphosszat keringtem a ház körül, megmentve az ártatlanokat a gonosztól.

Másik kedvenc játékom 8-9 éves környékétől fogva a Guiness rekord döntés volt. Mindenféle véresen komoly dolgot kitaláltam, hogy én abban Guiness rekordot döntök. Emlékszem is néhányra, például amikor 1 perc alatt megpucoltam papám slusszkulcsával egy krumplit, vagy amikor a "világ legfinomabb koktélját" kikevertem anyukámnak (rum és kiskanálnyi "speciális" fűszerkeverék volt benne).

Gyermekként nem álltam neki minősítgetni a lehetőségeimet. Nem korlátoztam be magamat, hanem TUDTAM, hogy teljesen reális hogy szuperhős vagyok, vagy az, hogy Guiness rekordot döntök...

nicholas-green-tlcp_zorhsw-unsplash.jpg

A kérdés már csak az, hogy hol csúszott el a dolog?

Mi történt az évek alatt, amiért egy szimpla szemkontaktus tartás, fotózás, célok elérése, vagy az egyetemen egy előadás-tartás ájulásig(!) gondot okozott?

Születésünkkor az észlelésünk tiszta és helyes. Az idő során minket ért tapasztalatok hatására torzul el.

Ahogy cseperedünk sok sok megállítást kaptunk a környezetünktől. Például amikor szófogadóvá próbáltak nevelni minket, ami társadalmi szempontból örömteli, de nem az önbizaloméból."Jajj, csak nehogy eless!", "Add ide, majd én megcsinálom", "Én vagyok az anyukád, én tudom jobban mi a jó Neked" - ezzel keletkeznek az első olyan élmények, hogy "erre egyedül nem vagyok képes".

Mire felnövünk ezen negatív tapasztalatok száma igencsak megugrik, aminek hatására az önértékelésünk lecsökken.

 

Ha ez még nem volna elég, van egy igazi önbizalom gyilkos...

 

Ez pedig nem más, mint a leértékelés, azaz a kritika!

A millió "jó szándékú", "Én csak őszintén megmondom a véleményem" kritika eredménye: saját magunkat mások kritikus nézőpontján keresztül kezdjük látni, mintha az volna a valóság.

A legtöbb ember megtanul együtt élni a csökkentértékűség érzetével, mert nem tudják, hogy létezik megoldás!

 

Képes vagy helyreállítani az önbizalmadat!

 

A probléma azzal van, hogy olyan sokáig nézted magad akaratlanul mások tükrében, hogy "elfelejtetted" látni, hogy valójában kicsoda vagy.

 

De az a tükör nem a Tiéd! 

 

Dobd el a francba, ahogy mások látni és láttatni akarnak és kezd el felfedezni valódi önmagadat!

Merj belefogni dolgokba, és merj kudarcot vallani, majd állj fel újra és menj tovább!

Önbizalmad ugyanis akkor lesz tartósan, ha edzed! Edzeni pedig tapasztalással tudod.

*

Ha érdekel az önbizalomépítés részletes stratégiája: Önbizalom egy életre című tanfolyamom (E-KÖNYV+HANGOSKÖNYV) tetszeni fog.

süti beállítások módosítása