Az Önazonos vagyok önismereti csoportban azon dolgozunk, hogy minden egyes nappal egy lépéssel közelebb kerüljünk önmagunkhoz. Ez az út egyrészt önmagunk megértéséről, másrészt pedig a tudatos cselekvésről szól. Hiszen hiába értem, hogy mi a nagy helyzet velem, ha a tudásom magamról nem ültetem át a gyakorlatba.
A napokban feltettem a kérdést, a közösségnek, mely így hangzott:
MIKOR ÉRZED, HOGY ÖNMAGAD VAGY?
Ez egy nagyon egyszerűnek tűnő, de zavarbaejtően nehéz kérdés. És különösen nagy megrökönyödést válthat ki belőlünk, ha hirtelen nem tudjuk megválaszolni. Tegyük fel, hogy 30-as-40-es éveidben lévő nő vagy, párkapcsolattal, felelősségteljes munkával, háztartással, talán gyerekkel, kutyával. A napok szinte minden percét azzal töltöd, hogy feladatokat végezz el, problémákat oldj meg. Ide viszed, oda viszed, megírod, elkészíted, elpakolod, megszeretgeted, gondoskodsz róla, elmész érte, beszélsz vele, megmutatod neki, kimosod, kipakolod, összehajtod, felmosod, kivasalod, visszaviszed, megszereted, megszereled, megeteted, megfürdeted, lefekteted. A szokásos ritmus. És egyszer csak valaki megkérdezi Tőled, hogy HOL VAGY TE A KÉPLETBEN?
Tevékenységeink nagy része két dologról szól
- 1. kötelességek teljesítése
- 2. szeretteidről való odaadó gondoskodás
Zavarbaejtő vagy sem, de ebből a két csoportból nagyon sokszor a tevékenységek 90% NEM ÖNAZONOS, tehát nem okoz Neked örömöt, nem belőled fakad, nincs összhangban az érzéseiddel, gondolataiddal, vágyaiddal. Azért csinálod, mert ezt látod, hogy így kell, eszerint helyes működnöd. De nem azért, mert te őszintén, szívből így tennél.
Amikor önmagad vagy egy helyzetben, akkor felvállalod az értékeid. Tehát, például anyaként a gyermekeiddel játszani egy jót, vagy összebújni lehet önazonos, ha így jól érzed magad. Ám például amikor tartósan háttérbe szorítod az igényeid a családod és a gyermekeid kedvéért, lemondva az alapvető szükségleteidről is, az már nagyon nincs rendben! Amikor önmagad kizsigereled, az nagyon nem önazonos.
Működés, ami számodra ismerős, például egy önfeláldozó anyaképben, amit otthon láttál, hogy egy anya ilyen, mindent feláldoz/ háttérbe teszi magát a családja kedvéért, ámde ez hosszútávon oda vezet, hogy amikor belenézel a tükörbe és megkérdezed magadtól, ki vagyok én? nem fogsz tudni válaszolni mást, csak a neved, a szerepeidet és kész vége...
És hát annál jóval többek vagyunk, mint a titulusunk, vagy a feleség/ anya szerepünk.
Ahogy az Önazonos vagyok csoportban körbejártuk a kérdést, szuper gondolatok jöttek, ugyanis egészen konkrétan megragadtuk, hogy milyen az, amikor valaki önmagaként működik.
Álljon itt 5 gondolat summázatként, ami Neked is segít abban, hogyan legyél közelebb önmagadhoz:
Önmagam vagyok:
- Amikor csinálok valamit és közben flow-ban vagyok
- Amikor nem szeretnék senkinek sem megfelelni
- Amikor nemet mondok arra, amire nemet szeretnék.
- Amikor jól érzem magam, magammal.
- Amikor örömöt okoz egy tevékenység.
- Amikor szánok időt és energiát a szükségleteim kielégítésére.
Amikor összhangban van veled, amit cselekszel, akkor kiegyensúlyozott és mosolygós vagy, hovatovább: energikus és motivált.
Ha viszont a külső, vagy a belső igazsággá tett elvárások irányítanak kizuhansz a közepedből, és darabokra hullik a belső békéd.
A lényed ugyanis mindennél jobban vágyik arra, hogy szabad madár legyen, és azt tehesse, amihez kedve szottyan. A társadalom ennek erősen ellene dolgozik, hiszen a közösségi működés lényege az alkalmazkodás, az igazodás, ami ellentétben áll azzal, hogy te önmagad legyél.
Aki önmaga, az bizony kiteszi magát a konfrontálódásnak, hiszen sokszor azzal tudunk igent mondani magunkra, ha másoknak nemet mondunk.
Az önazonosság útján járni éppen ezért nehéz. A feladat nem más: mint megtalálni minden pillanatban azt, hogy milyen érzésekkel, gondolatokkal, szükségletekkel vagyunk benne jelen s ezt a megélést próbáljuk összhangba hozni a családi, társadalmi életünkkel és azzal az ugyanúgy jogos igényünkkel, hogy elfogadjanak, szeressenek minket.. Kitartó önmunkával, nyitottsággal és persze tudatossággal a leginkább megtérülő befektetésünk lesz ez.
Szokták mondani, hogy a boldogságnak nem titka, hanem ára van: szentigaz! Vagyunk e ahhoz elég bátrak, hogy lépésről-lépésre megismerjük majd pedig felvállaljuk önmagunkat, a környezetünk előtt is? Vagy inkább élünk a simulékony biztonságban, ahol elringatja hiányérzetünket a nyereség: elfogadnak minket?
