A generációm tagjai egész életükben egy olyan gyorsvonaton ülnek, amin még soha senki
Mi még éltünk régen, és már éltünk a jövőben. Egyetlen helyen nem: a MOST-ban.
Milyen iránymutatásunk volt nekünk arra nézvést, hogy mit akarjunk az élettől? Azt már nem akarhattuk, amit a szüleink. De senki nem mondta, mi mást lehetne akarni.
S még mielőtt erre a kérdésre megtalálhattuk volna a saját válaszainkat: Újra megváltozott minden. Előbb a rendszerváltás, majd az infokommunikáció robbanásszerű fejlődése fordította meg velünk a világot.
Ami a rendszerváltás előtt lehetetlennek tűnt, az a kapitalizmusnak köszönhetően valóságossá vált, a mobiltelefonok és internet elterjedésével pedig elképesztő méreteket öltött. Minden és mindenki elérhetővé vált néhány igen intenzív év alatt.
Bátran és féktelenül élni, mindent IS akarni, ez a jelszó
Azt hisszük, hogy ez a féktelen pörgés értünk van, ám végül annyi helyre és annyiféle módon akarunk megfelelni, hogy teljesen elveszítjük az érzékelésünket a valódi önmagunkra.
Megörökítünk olyan pillanatokat, amiket nem élünk át. Teremtünk egy olyan életet, ami talán nem is a saját vágyainkat tükrözi.
COVID 19,
5 hete vagyok önkéntes karanténban a férjemmel és a gyermekeimmel. Sokáig nem is akartam elhinni, hogy mi zajlik bennem, de mára már biztos vagyok benne, hogy nem csalás, nem ámítás…
Boldog vagyok
És erről te tehetsz, mert minden önismereti könyvnél, beszélgetésnél, erdőtűznél és szomorú, bolygótönkretevős fotónál és posztnál jobban felnyitottad a szemem saját magamra.
- Képzeld, tegnap reggel a férjem azt mondta, sosem látott ilyen szépnek. Egy ócska papucs volt rajtam, ezer felé szállt a hajam, a körmöm már lereszeltem két hete és a szempilláim is rég lepotyogtak. A férjem még is őszintén rámcsodálkozott, majd megcsókolt.
- A kislányom és a kisfiam ölelgetik, puszilgatják egymást. Egész nap eljátszanak, hol egymással, hol külön, hol velünk. Nem veszekszenek, nem verekszenek. Sosem láttam őket ilyen boldognak. Az együtt töltött NEM KICENTIZETT időtől extázisban vannak. Jancsi fiam szinte egész nap énekel. Alma lányom abbahagyta a körömrágást.
- A napirendünk átalakult, nem órára kelünk és nem órára fekszünk. Az étkezések és programok a kedvünk szerint alakulnak, a munkánkat pedig az igényeinkhez alakítjuk. Mindig is így kellett volna.
- A férjem arca kisimult, sokat nevet, önfeledt. És képzeld COVID 19 újra mély beszélgetéseink vannak, mivel nem csak a napvégi kimerült állapotunkban találkozunk. Tele vagyunk ötlettel!
- A hétvége nem arról szól, hogy behozzuk szorgos hangyaként, amivel lemaradtunk hétközben, hanem alkotunk a gyerekekkel, virágot ültetünk vagy bunkert építünk, esetleg üzleti tanácsokat osztunk egymásnak és valósítjuk meg együtt.
- Tegnap ráérősen színezgettem este, anélkül hogy hasznos lett volna, pusztán az örömömért. Egy másik napon a férjem 2 órán át mosta és csinosított az autóját a kisfiunkkal. Eljutottunk kétszer is kirándulni.
- Magam sütöm a kenyeret, kalácsot, nem is rosszul. Egyik nap sütit készítettünk a nagylányommal, anélkül, hogy az órára sandítottam volna, hogy ez a program már bizony a fürdés időbe lóg…
- Ha már a lányomnál tartunk: megismertem őt iskolai körülmények között. Hogyan tanul, hogyan reagál az akadályokra, hogyan kommunikál és miként kapcsolódik a társaival tanulás után. Rengeteget tudok neki segíteni coachként is (hiszen ez a szakmám), ha - mint kiderült - matekban nem is. :)
- Reggel négyesben, ráérősen ébredezünk az ágyban. A férjem nem indul el hajnali 5-kor, hanem ágyba hozza a kávét és a kakaókat. Ebéd után mindannyian sziesztázunk. A délután nem azzal megy el, hogy takarítok és "várjuk haza apát", hanem elveszünk az élet felfedezésében.
- Minimálisra csökkent az igényünk új tárgyak vásárlására. Nem hiányzik a wellness. Nem érzem, hogy le lennék maradva bármiről, amit más elért, ami másnak megvan. – Rádöbbentem, hogy valószínűleg ezekkel csak pótoltam azokat a dolgokat amik igazán hiányoztak a hétköznapjainkból.
Kedves COVID 19, eldöntöttem valamit!
Ha véget ér a járvány – mert véget fog – nem szállok vissza a mókuskerékbe. Én szabadon éltem, sokakhoz képest, hiszen vállalkozó vagyok, de így sem voltam annyira szabad, amennyire VALÓBAN igényem lett volna rá. De most felnyílt a szemem.
Hálás vagyok neked, mert rájöttem, hogy amire szükségem van, az nem újabbnál újabb úticélok, drága wellnessek, ruhák, cipők, táskák és izgalmasabbnál, izgalmasabb élmények, amire befizetjük magunkat a pörgős hétköznapok közepette.
Amitől igazán boldog vagyok, az ha korlátozás nélkül megoszthatom az időmet a szeretteimmel és magammal. Ha nem az órának élek. Ha nem kifelé élek. Ha nem a múltban és nem a jövőben, hanem a mostban találom meg magamat.
Többé nem vagyok ugyanaz az ember, aki voltam a vírus előtt.
A generációm tagjai egész életükben egy olyan gyorsvonaton ülnek, amin még soha senki
Mi még éltünk régen és már élünk a jövőben. Egyetlen helyen nem: a mostban. És pontosan emiatt eldöntöttem: a következő állomásnál leszállok.
Ez az én válaszom és választásom.
Üdv,
Pacsekné Goodwill Barbara
