Amikor egy pár úgy dönt, hogy gyermeket vállal, a kicsi természetszerűleg felborítja az addigi egyensúlyi állapotot. Egy idő után bár nagyon fontos számára a gyermeke, hiányérzet van az anya szívében: mintha az élete már egyáltalán nem róla szólna.
A legtöbben elhessegetik ezt a gondolatot, mert nagyon önzőségnek érzik, hiszen:
"Ez az időszak nem rólunk kell hogy szóljon, hanem a gyerekről"
Az igények háttérbeszorítása, a saját fontosságunk leértékelése, önmagunk kizsigerelése és mindezekkel párosulva szeretteink folyamatos kiszolgálása testi és lelki kimerültséghez, motiválatlansághoz, türelmetlenséghez vezethet.
Az anyai öngondoskodás, az énidő fontossága egyre inkább szivárog be a köztudatba, ám még mindig nem kap elég hangsúlyt. Sokan rosszallóan tekintenek azokra az anyákra, akik például gyes alatt karriert váltanak vagy felépítenek egy vállalkozást. Emiatt a társadalmi nyomás miatt inkább elnyomjuk a valódi vágyainkat és belülről emésztjük magunkat, mert merünk másra is vágyni... Mintha attól kevésbé szeretnénk a gyermekünket, ha felnőtt kihívásokra is vágyunk.
Ha azonban kicsit közelebbről megnézzük a kérdést, könnyen belátható, hogy bizony az az anya, aki a gyermeke gondozása mellett nem teszi parkolópályára a saját életét, hanem időt szán őt foglalkoztató kérdésekre, például egy vállalkozás kitalálására, és felépítésére, vagy egy új szakma kitanulására, sokkal energikusabb és kiegyensúlyozottabb lesz, mint az az anya aki minden igényéről lemond! Sőt, továbbmegyek! Az áldozati anyaképet magunk mögött hagyva a gyermekeink számára is nagyon jó példával járunk elől! Hiszen egyszer ha felnőtt lesz az elsődleges mintája mi leszünk.
Ha valakit nincs, ami feltöltsön, és közben folyamatosan ad-ad-ad magából a szeretteinek, az előbb utóbb lemerül. Létfontosságú tehát, hogy minden egyes anyának (és apának is!) legyen az életében egy valami ami csakis róla szól, őt építi. Ebből a család is profitál. Hiszen anya boldog. I
Ideje megértenünk hogy több életterületünk van és nincs olyan, hogy csak az egyik vagy csak a másik fontos. Mindegyik fontos. És az ember akkor érzi magát teljesnek, ha mindegyikkel elégedett.Természetesen az egyensúly megtartásával. Ahogy az sem jó, ha valaki teljesen háttérbe szorítja magát, az sem ideális, ha valaki csakis magával törődik. De mi nők ezerszeresen is inkább az előbbire mint az utóbbira hajlunk.
De mi az oka ennek? miért szorítjuk háttérbe magunkat és hogyan tehetünk ellene?
1. Azt gondoljuk hogy akkor vagyunk szerethetőek, ha a szeretteinket szolgáljuk.
2. Úgy véljük az önmegvalósítás önzőség.
Ha nehéz magunkra időt szánunk, de közben vágyunk rá. Ha tudjuk hogy csak meg kéne ragadni a lehetőséget, de még egyelőre valami akadályoz ebben, akkor valószínűleg ebben a cipőben járunk. Sokszor pont azt a legnehezebb megtenni önmagunkért, amiről tudjuk hogy jó lenne... Önmagunkat JÓL szeretni a legnagyobb kihívások közül való, de kevés dolog éri meg annyira, mint tudatosan megtanulni jól bánni önmagunkkal.
Ha úgy érzed mindig is több volt benned, csak féltél megtenni a lépést, mert mit gondolnak mások rólad...
Ha, ahogy olvastad a sorokat végig azt érezted, hogy rólad beszélek, és olyan jó volna elindulni az úton...
Gyere a Lemondásmentes Élet Facebook csoportba, ahol sok-sok hasonszőrű tudatos nővel és ítélkezésmentességgel fogsz találkozni, és persze velem, aki minden kérdésedre, félelemedre tudok választ és megoldást adni a kérdésben.
